Quantcast
Channel: Ismeretterjesztés – Kerékpáros Miskolc Egyesület
Viewing all articles
Browse latest Browse all 28

Július 6-án: Miért vagyunk hülyék a közlekedésben?

$
0
0

A Kerékpáros Miskolc Egyesület közreműködésével folytatódik a Forgalomcsillapítás Diósgyőrben projekt szemléletformáló kampánya, most a következő eseményre hívunk benneteket.

Mindennapjaink, városi életünk elképzelhetetlen lenne közlekedés nélkül. Viszonylag sok időt töltünk közlekedéssel, és bizony befolyásolja a napunkat, hogy milyen helyzetek adódnak közben. Néha már az is eredmény, ha koccanás, vagy komolyabb baleset nélkül sikerül megúszni egy-egy melegebb helyzetet.
De miért van ez így, miért nehezítjük önmagunk és egymás sorsát? Mit lehetne tenni azért, hogy mindannyiunk számára kellemesebb legyen a közlekedéssel töltött idő?
Erről beszélgetnek — a közönség bevonásával — meghívott vendégeink, akiknek különféle kapcsolatuk van a közlekedéssel, de közös vonásuk, hogy mindannyian Miskolcon élnek, és jól ismerik a helyi viszonyokat.
A beszélgetést — melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk — Bíró Zsolt pszichológus (Debreceni Egyetem) moderálja.

Helyszín és időpont

Könyves Kálmán Általános Iskola
3534 Miskolc, Könyves Kálmán u. 2.

2018. július 6. 17:00

Ez pedig a Facebook esemény linkje.

Várunk tehát július 6-án, pénteken a Könyves suliban!

A Forgalomcsillapítás Diósgyőrben szemléletformáló kampány eddig lezajlott eseményei

  1. Iskolába kerékpárral és gyalog — Bereczky Ákos előadása pedagógusoknak
  2. Bringás uzsonna
  3. Lakossági fórum
  4. 30 km/órás övezet. Jó, vagy rossz nekem?
  5. Tempó 30 érzékenyítés a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és a Könyves Kálmán Általános Iskola előtt
  6. Bebiciklizés


Viewing all articles
Browse latest Browse all 28

Latest Images